MURÁLIS TECHNIKÁK ISKOLÁNK FALAIN

2014-ben az épület homlokzatára készült freskó avatása után, 2019 januárjában újabb murális képzőművézeti alkotással gazdagodott iskolánk.

A lépcsőfordulóban szekkót avathatunk.

Volt diákunk, Gévai Bálint (fényfestő művész, Street art művész), és művésztársa Horák Dávid (fényfestő művész, Street art művész) alkotása a modern iskolát hirdeti, amely sokszínű, alkalmazkodó, élményekkel teli, és természetesen digitális.

A nagy közösségi térbe megálmodott torzított nyomtatott áramkör egy modern szivárvánnyá lényegül át, annak minden pozitív jelentésével, üzenetével. Színeivel beragyogja, energiával tölti meg az amúgy hatalmas, komor, unalmas falfelületet.

Az elkészült szekkó méltó módon fejezi iskolánk művészetek iránti elkötelezettségét, mégis igazi értéke abban rejlik, hogy „öreg diákunk” tért vissza hozzánk, és ajándékozta meg hajdani iskoláját, közösségünket.

MURÁLIS? FRESKÓ? SZEKKÓ?  "Tovább"

A murális szó latin eredetű, jelentése fali, vagyis tágabb értelemben minden olyan művészeti alkotásra vonatkozó gyűjtőfogalom (technikára való tekintet nélkül), amelyet falon, mennyezeten vagy valamilyen más állandó felületen hoztak, hoznak létre.

A hagyományos murális művészet együtt alakult és fejlődött az emberiség történetével. Az egyik legősibb ábrázolási forma, amely végigkíséri az emberiség kultúrtörténetét. Minden korról fontos információt közvetítenek azok a művek, amelyek túlélték az évezredek, évszázadok „viharait”. Az emberiség kultúrájának olyan nélkülözhetetlen láncszemét képezik koronként, ami nélkül sokkal kevesebbet tudnánk a helyenként letűnt és máshol újraéledt civilizációkról.

A falakra készített alkotásokra vonatkozó murális kifejezés általános elterjedése a mexikói ,,muralisták”, Diego Rivera, David Siqueiros, José Orozco művészeti  mozgalmának köszönhet. (Ők 1921 és 1950 között, főleg a mexikói kommunista párt megbízásából készült monumentális alkotásokon dolgoztak.) A hagyományos értelemben vett murális technikák a következők: freskó, szekkó, sgraffito, mozaik, kerámia, faliszőnyeg és ólomüvegablak. A murális szó elterjedése előtt monumentális festészeti műveknek (falfestmény, mozaik és üvegfestmény) nevezték a falra készült műalkotásokat, vagy egyszerűen a technika pontos megnevezését használták. A

monumentális kép a táblaképpel ellentétben eleve egy megadott helyszínre készült (mai kifejezéssel élve helyspecifikus), ezért a műszoros összefüggésbe került az épülettel, abba mintegy beleépült. Az építészeti alkotás ésa monumentális kép kölcsönösen értékkiegészítői, kihangsúlyozói egymásnak. A képzőművészet iskolája címűkönyvben Molnár C. Pál megkísérli a monumentális festészet (különös tekintettel a szerkezetre és a formaalakításra) meghatározását a következőképpen: „A monumentális kép a tektonikus erők áramlásának ábrázolata, képi megnyilvánulása, absztrakt tükröződése.”A murális alkotások jelentős szimbolikus társadalmi szerepet játszottak az emberiség történetében a kezdetektől egészen napjainkig.

Fontos szerepük volt a közösségi és egyéni terek kialakításában, a spirituális és szellemi élet gyakorlásában és nem utolsó sorban, az önkifejezés és a véleménynyilvánítás egyéni és csoportos formái is voltak. A murális mű sok esetben kommunikációs csatornaként működött a társadalmi életben, az ábrázoló, megörökítő, elbeszélő, emléket állító, kapcsolatteremtő, díszítő, hirdetőfunkciója révén.

Az abszolút környezeti elemnek tekinthető, óriási kihasználatlan felületek számos lehetőséget rejtenek magukban, amelyek szebbé, izgalmasabbá, ápoltabbá teszik a környezetet.

Szekkó technika

Szekkónak nevezünk minden olyan falfestési technikát, amely száraz falra készül és a pigmenteket valamilyen kötőanyag ragasztja a felülethez. Nagyon sokféle szekkó technikát  ismerünk, hiszen valamennyi táblakép technika alkalmazható falon is. A szekkó technikát csak belső falakra lehet alkalmazni, mert az időjárás hatásainak és a nagy hőmérséklet ingadozásnak még akkor sem tudnak ellenállni, ha vízoldhatatlanul megkötő festékrendszerrel készülnek. A legegyszerűbb szekkó technika a növényi vagy állati eredetű enyvet alkalmazó enyves festés. Mára ezt a festésmódot szinte teljesen kiszorították a műanyag diszperziós festékek.

A freskófestés egy olyan folyamat végét jelenti, ahol az anyagok (mész, homok) visszatérnek abba a kiindulási állapotba, ahonnan az emberi beavatkozás révén elindultak. De már nem ugyanarról az anyagról van szó, mert az átalakulások folyamán az anyag mellé társult a szellem, ami személyes nyelv és tapasztalat, és ezzel töltekezik a mű az alkotás folyamán. A szellemi töltet ebben az esetben a matériát szubsztanciává alakítja az alkotás, a metamorfózis folyamán

 Freskó technika

A köznyelvben a freskó szó a falra készült festmények gyűjtő fogalmát jelenti, technikára való tekintet nélkül. A művészeti szaknyelvben egy sajátos technikát jelent és csak azokra a munkákra vonatkozik, amelyek a még nedves vakolatra, vízzel kevert pigmenteket használva, kötőanyag nélkül készülnek. A freskó a legtartósabb falfestési technika, de sajnos csak rövid ideig, rendszerint csak az aznap felvakolt felületen lehet dolgozni, mert a még friss vakolatban lévő mész kémiai kötése 6-8 órán belül elkezdődik.

A freskófestéshez kizárólag mész, azaz lúgálló pigmenteket, úgynevezett „freskó skálát” használhatunk. Nagy felülethez a pigmenteket iszapolni kell (vízben, egyes receptek szerint mészvízben elkeverni, majd hagyni kell leülepedni), és a különböző színeket előre kikeverni a megfelelő mennyiségben. Nagyon kis mennyiségűfesték használata esetén elég, ha csak a palettán keverjük össze vízzel.

Felhasznált irodalom:

Gál Lehel Murális technikák, megújuló hagyomány személyes kontextusban DLA értekezés 2010 .
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola

https://docplayer.hu/907691-Muralis-technikak-megujulo-hagyomany-szemelyes-kontextusban.hu